Tiszatenyő polgármestereként köszöntöm a Tisztelt Olvasót!
Településünk Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, és az Észak-alföldi Régió része. Tiszatenyő a Tiszától keletre, Törökszentmiklós közvetlen szomszédságában, a Törökszentmiklós-Martfű összekötő út mentén terül el. A Szolnok-Arad, illetve a Szolnok-Szentes villamosított vasútvonal elágazásánál fekszik. A helység vasúton, közúton egyaránt jól megközelíthető. Önkormányzatunk fő feladatának tekinti meglévő értékeink megőrzését és karbantartását, valamint igyekszünk minden lehetőséget kihasználva elősegíteni településünk fejlődését. Nem elég a munkát elvégezni, annak eredményeiről tájékoztatni kell a lakosságot és tágabb környezetünket. Ennek egyik kiemelt eszközének tekintem településünk honlapját, amely rövid áttekintést nyújt Tiszatenyő történetéről, intézményeinkről, önkormányzatunk munkájáról.
Tiszatenyő jövőjét meghatározó főbb lehetőségek elsősorban a mezőgazdaságban és a falusi turizmusban rejlenek. A nagyvárosok közelsége magában rejti azt a lehetőséget, hogy településünk tisztaságával, nyugalmával egy pihenőövezetté váljon.
Dolgos, szorgos nép lakja községünket, bízunk önmagunkban, munkánk megbecsülésében.
Kérem, látogasson el hozzánk!
Tisztelettel:
Kazinczi István polgármester
Friss Hírek
Közzétéve: 2012. Április 21. 10:55
MEGSZÜLETETT A TÁMOGATÁSI DÖNTÉS: LESZ CSATORNABERUHÁZÁS TISZATENYŐN ÉS KENGYELEN! Tovább...
Szemléletformáló iskolai napok Tiszatenyőn Közzétéve: 2012. Április 10. 08:20